2014. január 17., péntek

Házi nutella és sós-karamellás csokoládékrém

 
Eme ínycsiklandó finomságok közül a házi nutellát szántam és véltem sláger terméknek, egyrészt mert a karamellával meggyűlt már jó párszor a bajom, másrészt mert a sós-karamellát először így magában szerettem volna megcsinálni, a csokoládé csak egy véletlen folytán került bele. De micsoda csodálatos véletlen volt ez!!! :)

Ezeket a krémeket eltarthatóságuk miatt az utolsó pillanatra hagytam, így addigra már túl voltam a bonbon készítésen. Márpedig a ízvariációk közé ott is betettem a sós-karamellt gondolván egyik drága barátnőm ez irányú rajongására. Amikor tehát a bonbonhoz főztem a karamellt, kissé híg lett tölteléknek és mivel mindegyik más bonbon is csokoládé alapú ganache krémmel volt töltve, így adódott az ötlet, hogy némi csokit beleolvasztva elérhetem a megfelelő állagot. Mindjárt részletezem, hogy hogyan készült végül, de meg kell mondjam, hogy nem csak az említett barátnőm volt oda ezért a krémért, hanem gyakorlatilag mindenki, aki kóstolta. Ami azért volt számomra meglepő, mert közülük messze nem mindenki nagy cukor rajongó, sőt! Na persze a finom sütiket, csokikat alapjáraton ők sem vetik meg.


 
 
No, ha már erről áradozok, akkor álljon először itt ez a recept:
 
Sós-karamellás csokoládékrém
 
Hozzávalók:

30 dkg kristálycukor
2 dl tejszín
kb. 15 dkg olvasztott csokoládé (ét- és tejcsoki vegyesen)
kevés só (ennek mennyisége erősen függ a só minőségétől)
 
(ebből 4 * 2 dl-s üveget lehet betölteni, én az IKEA kis fűszeres üvegeit használtam)
 
Elkészítés:
Lehetőleg egy dupla aljú lábosban készítsük, amit előzőleg kiöblítünk vízzel, így éppen csak egy kis nedvesség marad benne. Beletesszük a cukrot és gyenge fokozaton elkezdjük olvasztani. Lassan olvasszuk, nehogy megégessük a cukrot, mert akkor búcsút inthetünk a finom karamell íznek. Közben egy vizes ecsettel érdemes időnként körbe törölni az edény oldalát. Ha elkezd olvadni, óvatosan kissé megkavargathatjuk.  Ha a cukor minden szemcséje szépen felolvadt és a szín is elérte a világos sárgás-barnás árnyalatot, akkor húzzuk le a tűzről és óvatosan keverjük bele a felmelegített tejszínt.
Én speciel hideget csurgattam hozzá, ami sajnos rögtön hűti a karamellt, így annak egy jó része összeállt. Márpedig a krémhez nem árt, ha krémszerű marad. Ám ekkor sem vész kárba, hiszen úgyis át kell szűrni, és a darabok eltávolítása után is bőven marad a mennyei karamell ízből. Ha sikerült eljutnunk odáig, hogy egy homogén tejszínes karamell szószunk legyen,  akkor ideje egy kis sóval különlegessé tennünk azt. Ehhez mennyiséget nem tudok adni (néhány csipet), hiszen vannak nagyon sós sók és vannak olyanok, amiket marékszám lehet szórni az ételbe. Apránként, kóstolgatva érjük el a kellő harmóniát édes és sós között. Itt még dönthetünk úgy, hogy a sós karamellt ebben a formájában használjuk fel, de ha tovább megyünk, akkor most adjuk hozzá az összetört csokoládét és keverjük kis körkörös mozdulatokkal addig, míg a csokoládé beleolvad és egyneművé válik az egész. Természetesen lehet ezt só nélkül is csinálni, de nem érdemes. Ha jól találtuk el az arányt, akkor valójában nem is a sós ízt fogjuk érezni, hanem egy tökéletes ízorgiát, amit a só segített elő.
Ha készen van, kanalazzuk üvegekbe, majd nyaljuk ki a tálat, nehogy egy csepp is kárba vesszen ebből az ízlelőbimbóinkat gyönyörködtető finomságból! :)

Következzen a másik finomság receptje, melyet az ApróSéf oldalról lestem ki, csak kicsit megsokszoroztam az adagot.

Házi nutella

Hozzávalók:
30 dkg törökmogyoró
20 dkg sima, sótlan mogyoró (kis csalás, mert a török mogyorót aranyárban mérik) :(
42 dkg étcsoki (én 40%-osat használtam)
25 dkg tejcsoki
2,5 ek. kristálycukor
7,5 ek. vaj
7,5 ek. cukrozatlan kakaópor
2 csipet só
(ebből 7 * 2 dl-s üveget lehet betölteni, én az IKEA kis fűszeres üvegeit használtam)

Elkészítés:
A törökmogyorót héjastul egy serpenyőben megpörköljük. Ha már pattog, akkor jó, de figyeljünk, hogy ne égessük oda. Egy konyharuhába öntve alaposan ledörzsöljük a héját. Nem baj, ha imitt-amott marad rajta egy pici.
Utána megpirítjuk a sótlan, sima földi mogyorónkat is. Majd a kettőt együtt ledaráljuk  a lehető legfinomabb szemcséjűre. Az én darálóm közel sem aprít finom szemcsére, de azért így is ízletes és kellemes állagú volt. Hozzáadjuk a kakaót, a cukrot és a vajat, tovább aprítjuk, míg krémszerű állagot nem kapunk.
Közben gőz felett megolvasztjuk a csokoládékat, majd hozzákeverjük a mogyorós masszához. Akinek ehhez megfelelő méretű aprítója van, az bátran ott keverje össze, mitöbb még pár percig aprítsa. Ez esetben lehet, hogy olyan puha krémes állagot kap, mint az ApróSéfes recept fotóján látszik. Nekem sajnos nem fér bele egyszerre ennyi az aprítómba, úgyhogy én a végén már csak kézzel kevertem. Így a saját változatom nagyobb szemcséjű és igen masszív krém lett, de ízében és minőségében így is abszolút megfelelt a házi nutellának, legalábbis szerintem.
Ugyanakkor ha pl. belőle is torta tölteléket készítenék, akkor biztosan puhítanám egy kis tejszínnel vagy alaposan felvert mascarpone krémmel...  hmmm, ez is egy jövőbeli próbát jelent! ;)

Erről jut eszembe, hogy tavaly a szülinapomra a férjem egy eszméletlen finom nutella tortával lepett meg, amit ő maga készített, míg engem elküldött vásárolni... :)) Nagyon-nagyon finom volt!!! Remélem, hogy tudja még azt a receptet, mert aztán  ő is szeret többet összevariálni. Ha összeszedi, akkor hozom azt is.

Addig is jó próbálkozást ezekkel a finomságokkal!


 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok