2014. június 10., kedd

Az első idei esküvőm... 2. rész

 
Az esküvői desszertasztal kiegészítő, de azért méltán fontos darabjai voltak a cupcakek. A változatosság kedvéért kétféle ízben készültek, persze a csoki körül maradva, mert bárhonnan nézem, mindig az a legnépszerűbb. 
 
 
 
Az egyik verzió a citromos-marcipános tésztába rejtett lemon curd és trüffelkrém, míg a másik egy masszív csokis tészta és levendulás trüffelkrém kombinációja volt.


Citromos-Marcipános piskóta: 
30 dkg marcipán
20 dkg vaj
20 dkg cukor
2 tk. mandulaaroma
4 tojás
2 citrom héja, 1 ½ citrom leve és 1 lime héja+leve
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1,5 dl tej
1 dl olaj
csipet só

A marcipánt rövid időre mélyhűtőbe tesszük, hogy könnyebb legyen lereszelni. A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. A tojásfehérjéket közben kemény habbá verjük. A sárga masszába nagy lyukú reszelőn belereszeljük a marcipánt és a kisebb lyukú részén a citromok héját, aztán jöhet a levük, a tej és az olaj. Óvatos, körkörös mozdulatokkal belekeverjük a tojáshabot úgy, hogy ne törjük össze. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a sóval, majd 2-3 adagban lassan, óvatos mozdulatokkal a marcipános masszába vegyítjük. Muffin kapszlikba töltjük és 170-175°C-on készre sütjük.  
 
Lemon Curd (Angol citromkrém:
4 db tojás
2 db citrom
8,25 dkg porcukor
4 e.k. vaj

3 tojás sárgáját és 1 egész tojást alaposan elkeverünk egy tálban. Hozzáadjuk a porcukrot, a citromok lereszelt héját és kifacsart levét. Alaposan összekeverjük (én konkrétan kihabosítottam). Lehetőleg dupla aljú lábosban, közepes hőfokon, folyamatos keverés mellett besűrítjük. Ez kb. 8-10 perc alatt történik meg. Végül, a tűzről levéve egyenként hozzáadjuk a 4 e.k. vajat és elkeverjük. Utána üvegbe töltjük, hagyjuk kihűlni. Hűtőben tárolva 1 hétig eláll. Felhasználhatjuk önmagában, vagy tejszínhabbal, mascarponéval kikeverve lazább krémként is.

Trüffelkrém (csak, mert ismétlés a tudás anyja):
5 dl tejszín (érdemes növényi tejszínt használni, jobb hab verhető belőle)
40 dkg csokoládé (ajánlom az Aldi piros csokiját, ami pont ekkora kiszerelésben kapható) 
 A tejszínt felfőzzük, a csokoládét beleolvasztjuk, botmixerrel átkeverjük, majd legalább egy éjszakán át hűtőben pihentetjük. Másnap vagy ebben a formában, azaz ganache-ként, vagy kihabosítva csokikrémként használjuk.



A másik muffin tésztája a Francia expressz süti alapján készült, csupán a diót elhagytam belőle és plusz csokival, liszttel és kakaóval pótoltam. Így egy nagyon ízletes, töményebb (cupcake alapnak kiváló) tészta született, amely nem nyomta el a levendulás trüffelkrém virágos ízvilágát.

Francia expressz csokis tészta:
150 g étcsokoládé
125 g vaj
125 g cukor
½ dl tej
100 g liszt
2 púpozott e.k. cukrozatlan kakaópor
 3 tojás
1 tk. sütőpor

Egy tálban összetörjük a csokit, hozzáadunk 1 evőkanál vizet és megolvasztjuk vízgőz felett (vagy a mikroban kb. 1/2 - 1 perc alatt). Ha megolvadt, hozzáadjuk a darabokra vágott vajat és visszatesszük további 1/2 - 1 percre. Jól összekeverjük és félretesszük. Egy nagyobb fémtálba beletörtjük a 3 tojást, hozzáadjuk a cukrot és fehéredésig keverjük. Majd hozzáadjuk a tejet, az olvasztott csokit, valamint a kakaóporral és sütőporral elkevert lisztet. Alaposan összekeverjük, hogy egy sűrű, folyós, egynemű csokis tésztát kapjunk, amit aztán a muffinsütő mélyedéseibe helyezett kapszlikba adagolunk és 165-170°C-on készre sütünk.


Levendulás trüffelkrém:


Annyiban tér el a készítése a sima trüffeltől, hogy a tejszínbe a felfőzés közben egy jó csokor levendula apró lila szemecskéit is belefőzzük. Nem éppen a legszórakoztatóbb része ez a hamupipőke meló, már ameddig leszemezgetjük a szárról, de érdemes időt  szánni rá, még inkább kiadni bérmunkába. ;) Hogy biztosabb legyen az ízhatás, botturmix segítségével jobban belepréseljük a tejszínbe a levendulát, enyhén el is kezd lilulni. Ha felforrt, akkor gyorsan átszűrjük, majd a szokásos módon beleolvasztjuk a csokoládét. Hűtjük, átturmixoljuk, majd pihentetjük egy éjszakán át. Fenséges virágos csokikrémet kapunk, ami izgalmas, új színt visz a csokoládés sütemények megszokott sorába. Kevésbé bátor vállalkozók is (mint amilyen régebben magam is voltam) próbálják ki, mert nem túl erőteljes, már ha nem egy egész bokrot főzünk bele, ugyanakkor nagyon különleges! :)


 




 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok