2017. január 20., péntek

Levendulás-citromos keksz



Jó ideje megkedveltem a levendula ízét süteményekben. Kiválóan illik a csokoládéhoz, de akár citromhoz is.
 
Először egy csokis bonbonban kóstoltam, később tortába való krémként is elkészítettem. Igazi friss levendulát (a virágok nélküli kis lila szemecskéit) főztem tejszínbe, hogy kiengedjék az aromájukat, majd leszűrtem, és a meleg levendulás tejszínbe olvasztottam a csokoládét. Így egy csodálatos, enyhén, de mégis érezhetően virágos csokikrémet kaptam.
 
Most a citromos kombináció kipróbálásán volt a sor, legalábbis keksz formájában, mert lemon curd-be már főztem levendulát korábban is.
 
Ki is néztem néhány receptet, leginkább Citromhab receptje tetszett meg, de én valahogy a keksz belsejébe szerettem volna a levendula aromáját zárni.
 
Levendulás-citromos keksz angol citromkrémmel töltve
 
Hozzávalók:
(ez dupla adag, hisz Karácsonyra készült)
 
40 dkg tönkölybúza fehér liszt
24 dkg hideg vaj
10 dkg gyümölcscukor
6 dkg nyírfacukor
2 tojássárgája
1 tk. só
12 g sütőpor
2 meyer citrom héja (éppen lehetett kapni, de jó a sima citrom is)
1/2 meyer citrom leve
3 ek. szárított levendula összemorzsolva vagy pár csepp ehető levendula kivonat
 
Elkészítés:
A felkockázott vajat a lisztbe morzsoljuk, hozzáadjuk a többi alapanyagot és alaposan összegyúrjuk. Én most levendula cseppeket használtam, ezért nem látványos, de érezhető volt. A tésztát lisztezett felületen 4-5 mm vastagságúra nyújtjuk, tetszőleges formájú kiszúróval kiszaggatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük.
200°C-on 10-12 perc alatt megsütjük. Önmagában is mennyei finom, ez volt az egyik nagy kedvenc, de tovább lehet fokozni, ha betöltjük a kis kekszeket.
 
Ehhez készítettem szintén meyer citromból lemon curd-öt, azaz az angol citromkrémet: http://bombolone.blogspot.hu/2015/03/citromos-sajttorta-egyszeruen-sutes.html

A citromkrémnek kell pár óra, míg besűrűsödik, úgyhogy akár előző nap elkészíthetjük. Mivel 1 tojásos adagnál kisebbet nem nagyon lehet csinálni, ezért fog maradni belőle. Hogy az se vesszen kárba, keverjük ki max. 25 dkg marscarponéval, és vagy csináljunk egy 1/2 adag browniet alá, vagy egy fél adag kekszmorzsás-olvasztott vajas alapot. Mindkettővel fantasztikusan finom! :)
 
A képen egyébként a férjem kedvéért, baracklekvárral betöltött darabok láthatóak, ez is egy lehetőség. Sajnos a karácsonyi nagy készülődésben végül elmaradt a citromkrémes változat fotózása, mert minden nap frissen töltögettem be az aktuális adagot. A citromkrémet ugyanis hűtőben kell tartani, eláll egy hétig is zárt üvegben, viszont kekszestül már nem fért volna be.
 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok