2017. május 12., péntek

Az első 2017-es esküvői torta


Május a kedvenc hónapom, egyrészt a napsütéses, egyre melegebb tavaszi napok miatt, másrészt mert ebben a hónapban születtem én is, a férjem is, ebben a hónapban találtunk egymásra, szóval csupa szívderítő esemény kötődik hozzá. Bevallom, hogy pontosan ezért én annak idején májusi esküvőt szerettem volna, csak az idő szűkössége és a szeszélyes időjárás miatt végül későbbre szerveztük, ami nem is baj, mert így nyár közepén is van mit ünnepelni. :)
 
Sokan vannak viszont, akik ebben a csodálatos időszakban tartják az esküvőjüket, így aztán ilyenkor már beindul az esküvő szezon. Idén nekem is volt részem benne, úgyhogy nagy-nagy izgalommal belevágtam ismét egy három emeletes (60 szeletes) torta megalkotásába.
 
A külsejéhez kaptam segítségül fényképet, mely alapján az ifjú pár ízlésére, az esküvő színeire szabtam a tortát. Az igazán izgalmas az volt, hogy ezt a habzsákból a torta oldalára ún. "írókázós" technikát most először csináltam. Ehhez meleg úton készített tojásfehérje habot készítettem. Gyakorlatilag a svájci vajkrém része, de a vajat már kihagytam belőle, mert attól bizony sárgás lesz a krém színe. Nagyon bíztam benne, hogy működni fog.  Szerencsére bevált, nem olvadt le a hűtőből kivéve sem. Tudtommal nem esett baja szállítás közben sem, bár egy kis mentő csomagot adtam hozzá, ha netán javítani kellene. ;) Nem is gondoltam volna, hogy ilyen csini, látványos lesz az eredmény, pláne hogy nem annyira állt elsőre kézre a habzsák, illetve nem ráztam ki a kisujjamból a formákat, a vonalakat oly könnyedén, ahogy azt pl. Buddy Valastronál (CakeBoss) szoktuk látni. Viszont egy nagyon jó kis trükköt kilestem a youtube-ról, még pedig, hogy legyen a közelemben egy bögre víz, papírtörlő és egy vékony ecset, ugyanis egy nedves ecsetvonással gyönyörűen lehet javítani akár a szakadásokat, akár a túl csúcsos befejezéseket.
 
Az alsó szint a család kedvenc erdei gyümölcsös mascarponekrémes csokitortája volt, középre egy nyárias, fanyarabb, narancsos-citromos túrótorta, legfelülre pedig egy tonkababbal fűszerezett és kandírozott narancsdarabkákkal megbolondított trüffeltorta került. Azt csicseregték a madarak, hogy az utolsó morzsáig elfogyott. :)
 



  
Éljen az ifjú pár!!! 💕 
 
 
 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok