2017. október 12., csütörtök

Vajkrémes torta... kicsit másképp ;)


Van nekem egy drága barátnőm, aki nem kifejezetten édesszájú. Jobban lázba jön egy csülkös bablevestől, mint egy szelet tortától. Általában. De bevallom, pár évig erősen dolgoztam azon, hogy elrontsam. ;) Amíg kolleganők voltunk, bizony nem egyszer rávettem egy jó kis marcipánszeletre a közeli cukiból. Azt szerette ő is, no és a tejkrémes milkát, amivel moziba ültünk be. Persze nem egy táblával kettőnknek ám, hanem fejenként eggyel... vagy kettővel? Rég volt már, ki emlékszik rá?! :-D
 
Na, szóval régóta terveztem, hogy egyszer kap egy neki való csudi tortát. A legbarátibb ötletem az volt, hogy kívülről hamburgernek, pizzának, vagy valamilyen kolbászos kinézetű ételnek álcázok pl. egy jó kis csokitortát. Aztán volt olyan verzió, hogy igazi pizzatortát sütök, mert nagy házi pizza kedvelők vagyunk, ráadásul tőle kaptam az azóta is használt és kedvelt pizzatészta receptemet. Ehhez azonban itthoni bulit kellett volna szervezni, hogy egyenesen a sütőből kerülhessen elő ez a finomság. Mi viszont a lassan már törzshelyünknek számító Vakvarjúban ünnepeltünk, ahova mégis csak valami rendes tortával kellett érkeznem.
 
Így aztán a harmadik ötletemet váltottam valóra és egy szép, de letisztult vajkrémes tortát készítettem, de nem akármilyet ám! Árulkodó volt az illata, és sejtette is, hogy valami turpisság van a dologban, de azt az arcot, amit vágott az első kóstoló falatnál... :-D :-D :-D Sosem fogom elfelejteni! Amikor beleharapsz valami finom édes ízre várva, majd az ízlelőbimbóidtól lassan megérkezik az információ az agyadba, hogy ez bizony nem csoki, sőt még csak nem is édes, hanem kolbászkrém, sonka, lilahagyma, uborka harmonikus egyvelege! Hihihi!!! Igen, nagyon harmonikus, csak időbe telik, amíg ez leesik. Szóval ez egy vicces, becsapós torta volt csak és kizárólag csülök párti barátnémnek, hogy érezze a törődést. :) Egyébként később, mikor otthon evett belőle, és már szendvicsként ízlelte, üzent nekem, hogy amúgy mennyei finom. Csak, hogy tudjam, hogy a fancsali arckifejezés tényleg a torta becsapós megjelenése miatt volt.
 
A "piskóta" általam, a szokásos tortaformámban sütött kenyér volt, amit ugyanúgy 4 lapra vágtam fel, ahogy a piskótát szoktam. Készítettem kolbászból, vaj- és sajtkrémből egy kellemes, lágy krémet, illetve külön egy fokhagymás vajkrémet. Az összeállítás úgy nézett ki, hogy az alsó és felső részben volt a kolbászkrém, középen sonkaszeletek sajttal. Alul lilahagyma, középen paprika, a felső kolbikrémen pedig csemegeuborka szeletek szolgáltatták a  teljes ízélményt. Kívülről körbekentem a borsos-fokhagymás vajkrémmel. A tetejét a maradék kevéske krémből kis habcsókokkal díszítettem, és petrezselyemmel szórtam meg.

Magam sem gondoltam, hogy ennyire igazi torta kinézete lesz. Mondjuk az illata tényleg árulkodó volt, az étteremben nem csak a barátnőm lepődött meg. Ilyet még a nagy tapasztalatú konyhai csapat sem látott. :-D



A kenyér receptjét A kenyér és a kenyérsütés enciklopédiájából lestem el, mégpedig egész pontosan a brit Vágott formakenyér alapján sütöttem. A vágást azonban kihagytam, és téglaalapú helyett kerek formában sütöttem.

Hozzávalók:
500 g fehér kenyérliszt
+ valamennyi a szóráshoz
10 ml só (2 ek.)
15 g friss élesztő
300 ml langyos víz
60 ml langyos tej

Elkészítés:
Egy nagy keverőtálba szitáljuk össze a lisztet, és a sót. Nyomjunk mélyedést a közepébe.
Keverjük el az élesztőt először csak a langyos víz felével, majd a maradékával. Öntsük az élesztős masszát a liszt közepébe, és keverjünk bele a lisztből, majd fokozatosan még többet a tál szélei felől (de nem az összeset), hogy sűrűn folyós, egynemű tésztát kapjunk. Szórjunk a szélekről a folyékony tészta tetejére még egy kis lisztet, takarjuk le egy konyharuhával és hagyjuk meleg helyen, hogy az élesztő dolgozhasson. Kb. 20 perc múlva a tészta tetején buborékok képződnek. Tegyük bele a tejet, és dolgozzuk össze a maradék liszttel, dagasszuk kb. 10 percig. Tegyük egy enyhén kiolajozott tálba, takarjuk le ismét és hagyjuk újra meleg helyen kelni kb. 60-75 percig, amíg a duplájára nem nő.
Ezután lisztezett felületre kifordítjuk, kicsit megformázzuk, és belehelyezzük a kibélelt formába. Hagyjuk megint kelni kb. 30 percig meleg helyen (ez nálam a sütő az alap hőmérsékletén), majd pihenhet 10-15 percig (kint), addig fel tudjuk fűteni a sütőt a kívánt 230°C-ra. Így sütjük 15 percig, majd levesszük a hőmérsékletet 200°C-ra, és további 20-25 perc alatt készre sütjük, bár ez függ attól, hogy milyen formában készítjük. Borítsuk ki rácsra és hagyjuk kihűlni.


 

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó ötlet! Sikerült felszelni anélkül, hogy kinyomódott volna a krém?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mónika!
      Sajnos csak most bukkantam a hozzászólására, elnézést! :-/
      A tortát éles késsel lehetett szeletelni, bár ezt az ünnepelt már otthon intézte. A kis "egér rágta lyuk" a tortán még az étteremben keletkezett, kóstolás gyanánt, de a vacsi végén inkább igazi édességet választottunk. ;)

      Törlés

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok